Fiú

Nem vagyok elég jó, akármit csinálok, ha halálra dolgozom magam sem leszek elég jó. Perzse, hogy nem, mert nem vagyok fiú.
Ha fiú lettem volna...
kis Gyula lettem volna. Lehetett volna veem bírkózni, később fúrni, faragni, cipelni. Próbáltam én téglát hordani, gyalulni mikor építettük a házat, négy évesen, de nem volt elég jó. Később az egyetemen egy fiatal felnőtt férfi festő, dobos, kutató jóval nagyobb szám lett volna, megfontoltan választottam volna egy fiatal felnőtt nőt, és az esküvő után tovább vittem volna a család nevét. Így is kötőjeles a nevem, de ez nem elég jó. Külföldre költözve megalapoztam volna a család jövőjét, és erős vállaimra támaszkodva újra együtt lettünk volna, dehát törékeny, gyenge, érzelmes, nőként ezt nem tudom elég jól megtenni, nem lehet rám támaszkodni, annyit értem el, hogy elraboltam az unokákat, ahogy elraboltam annak idején a fiút is, aki nem vagyok. Igaz, van fiúunoka is, akit én szültem, de az nem elég jó. Nem érdemes meglátogatni se. Ha fáj a szülés, ne is szüljek többet, láthatólag arra sem vagyok elég jó.

A plázában persze szembejön velem a nagypocakú, öreges mozgású nagypapa, aki a gyerekeimnél öt évvel idősebb unokáiért tavaly költözött ide a nagymamával együtt. Az unatkozó, nyafizó szőke és a kis néger unkája ölelésében látom rajta a meggyőződést, hogy ez jó döntés volt, ez mindent megér.