Talaj

Elvesztettem a perspektívát, egy pillanatig elsöprő fontosságúnak érződő dolgok a következő pillanatban visszataszítóvá válnak, elfelejtődnek, aztán úgy térnek vissza, hogy nem tartoznak hozzám, csak álmodom róluk, vágyom rájuk.
Az idő is zavaros, vajon ez a perc örökké tart-e, vagy holnap reggel tényleg új világot jelent, tudok-e aludni öt perc múlva vagy a világ végéig kínoz-e majd, amit most érzek.
Szükségem van-e az együttérzésre, vagy csak hátráltatna, van-e, nincs, kérjem vagy eltoljam, hagyjam vagy csináljak valamit?
Éhes vagyok, fáj, fázom, egyedül vagyok, de csak rosszabb lenne, ha ennék, bevennék egy gyógyszert, bebújnék a takaró alá és felébresztenék valakit. Hánynom kell.

ember

A dualizmus helyett az egység hozza a nyugalmat, győződöm meg az emlékeimen át. A jó és a rossz elengedése azt jelenti, hogy nem leszek többé jó ember, jó anya.

Nem lehetek jó anya, mert ha én jó anya vagyok, akkor rosszul bántak velem a rossz emberek, félek és rossz anya leszek.

Azt jelenti, hogy ember lehetek, anya.
Azt hogy kell?

Csak addig vannak rémálmaim, amíg a halál és a szenvedés rémisztő.

Just love

He just loves her.

A fekete hattyú

Nincs kettősség. A kiválóságom és boldogságom éppúgy, mint a megbocsáthatatlan hibáim és szenvedésem az egység része.

Tökéletest szeretni egyszerű. A mélységes szeretet nem eltagadja a hibákat, hanem szereti a bajt is.

Száz

Emberek egy életen keresztül dolgoznak azon, hogy egy előadás sikerüljön, és ezek után én fizetek száz pénzt, hogy megnézzem. Pénzt. Százat.
Szerintem ez értelmetlen.

Az összetartozás, a rendszer, a bonyolult asszociációk és kapcsolatok sorozatának az elsöprő tudata ríkat meg engem ilyenkor.

Gyász és gyilok

Fekete körmöket viselek, mert az én ujjaim is gyászba és gyilokba merülnek.

Soyes

Túl sok neki a jódóga!

A punkok gyengédsége

Ha a magyar punk aranykorának hatodik legjobb zenekara mi voltunk, akkor a magyar punk aranykorának az ereiben én is surrogtam.

A zaj, ordítás, pogózás és cigifüst között gyengédek voltunk egymáshoz. Cinkos mosolygással törődtünk egymással saját magunknál jobban. A vérzékeny basszusgitáros talajrészeg útját a miatta józanabbul maradt más bandák tagjai kísérték haza, a csúszkáló dobot fejszés öregfiú javította meg szám közben, véres csirkebél dobálásával kentük magunkra a sznob vegetarianizmus finomkodásának leleplezését (miközben a straight edge őszinte, kövér, raszta-vegánjai röhögve söröztek a pultnál). Az erős, szexi, undorító, megejtően elveszett alkoholista ölelő karjaiban biztos lehettem benne, hogy a paprikapálinkát véletlen sem öntik az ajkaim közé, és avalamiért rám veszélyes pesti utcákon mindig akadt valaki, aki hazakísért, ahogy az ötfős közönség is elkapott minket, amikor leugrottunk a színpadról. Mindannyian bandatagok voltunk, egymás után léptünk fel, mindannyian rajongók voltunk egymás koncertjeire utaztunk. Meg akartuk érteni egymást, és jobban sikerült, mint saját magunkat.
A gyerek, a dolgozó felnőtt, a piercinges, a csövipank, a középosztálybeli kislányok, a szétfüvezett főiskolás, a rádiós, a koncertszervező, az ország leghíresebbje, és aki most kezdte. Együtt görnyedtünk a fa padokon és röhögtünk a sárpankozáson, szerettük egymás zenéjét, pedig tényleg szar volt.
A gitárt farokkal kellett pengetni, a srác szoknyájára pinát kellett rajzolni, a színpadra alsónadrágot kellett dobálni, egymásért epekedni kellett, egymásba bele kellett szeretni és úgy kellett maradni. Érdekelni kellett egymást.

Margot was a mystery, a precious thing, not just a girl.
Only you didn't go with her.

Google nővér

A beteg lába a műtét után az onkológiai osztály szaknővére által javasolt masszírozással együtt is grapefruitnyivá dagad. Amíg meg nem kérdezi Google nővért, akinek a masszázsa nagyságrendileg javít a helyzeten.

Elgondolkodtat ez engem. Szakma? Szaktudás? Szakmai tudáskörnyezet? Információ-feldolgozási készség? Bizalom? Google? GOOGLE?!

Tény, hogy az adódnál többet fizetsz.

kínhalál

Valaki odaintett nekem az úton, ami önmagamhoz vezet.
 
Ezeket a tanításokat, hogy ha te nem a tested vagy, nem az érzéseid vagy, nem a gondolataid vagy, akkor ki vagy te, ezeket most már belülről nézem. Emlékszem rá, ki vagyok, emlékszem arra, amire a szavaink nem alkalmasak, emlékszem, mit jelent Isten, mennyország, újjászületés, egység, lélek, milyen együtt lenni a szeretteinkkel. Látom, mi érkezik hiteles forrásból, és milyen mondatok jönnek sokadkezű fordításból.
 
Aki odaintett, elgondolkodtatott. A gonoszság az én nagy bogom. 
Az egység része a gonoszság, az egységet ismerő önmagam mégis csak jó. Belebetegszem, ha a tömeggyilkosságokra, pusztításra gondolok. Ugyanakkor nem tudom elképzelni a jó-rossz dualizmus érvényességét. Az emberi test működéséhez hozzátartozik az apoptózis, legnagyobb jótevőnk, az immunrendszerünk tömeggyilkos. Mégsem tudom jóváhagyni, elfogadni, befogadni az egységet ismerő önmagamba az SS-tiszteket, inkvizitorokat, gyógyszercégeket.
Arra gondoltam, mi jogom nekem megbocsátani a bűntetteket, amíg magam nem tapasztalom meg a brutális kínhalált. Onnan azért már kicsit másképp hangzik a dolog. 
Persze nem én vagyok az első. Jézus halálának története így is értelmezhető (hát eddig nem is értettem). Az első perctől az utolsóig megtapasztalta az író szerint legborzalmasabb emberi kegyetlenséget, egész a halálig, és akkor már mondhatta, hogy ismerlek titeket, és még így is szeretettel látlak titeket a Mennyországban. Hát addig, míg ezen át nem ment, addig kicsit nevetségesen hangzott volna: te megölted azt a nőt, de ÉN megbocsátok neked. Engem nem érdekel, akkor is jöhetsz. Na hát ez nincs, számomra hiteles az élmény.
Aztán persze tudjuk, hogy én is átéltem a kínhalált, de nem fiatal férfiként, hanem terhes nőként. A különbség nagyságrendnyi. De vajon én hogyan fogok tudni megbocsátani érte? Még mindig úgy érzem, ezen senkinek sem volna szabad átmennie. Az egység értelmében viszont ez így helyénvaló. 

Gyógyítás és gyóccer

Az van, hogy van a tudomány, mint elmélet (mint a kapitalizmus, mint elmélet, meg a kommunizmus, mint elmélet, meg a newtoni fizika, mint elmélet), amikor is ojjektíven kivizsgálunk, publikálunk, ellenőrzünk, elfogadunk.

Aztán van a gyakorlat, amikor a pubmeden 300000 bundázott vizsgálat van, a nemzeti hatóságok olyan cikkeket fogadnak el döntések alátámasztásaiként, hogy röhög a vakbelem, és a gyóccercégek offshore cégeken át nyúlkálnak bele az eredményekbe. Ehhez képest baromi amatőr, hogy harminc éve csak simán hamis statisztikai elemzéssel fogadtaták el a fluoxetint (Prozac) hatékonynak, aztán kiderült, hogy amivel minden második mitugrászt tömködnek, annak a mellékhatásain kívül semmiféle hatása nincs. Najó.

Van ez. Aztán van az, ami az értelme lenne a tudománynak, hogy az ilyen jelenségeket, mint a spontán vagy nem-asszisztált felgyógyulás jól kivizsgáljunk, mert meg kellene tudni, hogy mitől is döglik a rák. Kicsit ez elmarad pár évtizedig vagy évszázadig. Meg hogy az eredményeket csak drága pénzen veheti meg a gyógyulni vágyó, aki le van hülyézve, ha hasonló összegekért inkább gyógyszert rendel amerikából és nem egy potenciálisan bundált vagy érdektelen orvosi cikket rendelget az internetről.

A másik aspektus a játék, amivel embertelenítjük a gyógyítást. A szülés, a lelki gondjaim, a hátfájásom, a barátnőm haláltusája szép kis fehér papírokon, megjátszott érdektelenséggel, műveletlen emberek izzadt nyelvtanával, szókincsével és nemértésével van rögzítve. Általános jelenség, hogy egymást vagy a beteget nem értve félresiklik ez-az, következő hétre elfelejtődik, nem lehet előtúrni, nem értik már és hát a recepciós/ápoló/asszisztens már nem is éri fel ésszel. És ez a világ legjobb egészségügyi rendszere.

Szóval úgy látom, a nyugati orvoslás a gyógyszercégek és a hagyományok kozös prése között omlik össze, hatástalan, rendezetlen, formátlan dolog lett mára, ami itt-ott használ, sok helyen néma jóváhagyással egészséges életeket tesz tönkre (ideggyógyászat, idősgondozás, gyerekgondozás köztudottan szükségtelenül életveszélyes).

A sarlatánság, masszázs, akupresszúra, energiaáramlás, jóslás, temészetgyógyászat, homeopátia olyan vérszegény módszerekkel dolgoznak, hogy többet nem bírnak ártani, mint potenciálisan a félrevezetett orvos. A pénzt kiszedik az emberből, dehát "A pénz el lesz cseszve, ez van." - mondja a barátnőm. Ugyanakkor ezek a módszerek olyan aspektusaira fókuszálnak a gyógyulás folyamatának, amiről azért nem tudunk semmit, mert nem is akarunk. A jelenlegi gyakorlati tudomány, ami tulajdonképpen egy marketing-gépezet, egy psichológiai eszköz, nem fogja neked jóváhagyni az ingyenes vagy független módszereket, mert nem arra való.

Üdvözülés

Itt ez a könyvem egy fiktív olimpiáról 1968-ban. Olvastam már egypár könyvet, elmondom, ilyen szarul még soha egyet sem sikerült kezdeni. Két bekezdésen keresztül nem derült ki, hogy ki, hol, mikor és mit csinál, csak összefüggéstelen mondatok egymásra dobálva. Ez oké egy szürreális vagy impresszionista regény leíró stílusában, de ez a könyv egy dokumentarista akció lélektani jellegű írás lenne vóna. De nemcsak a kezdete rossz, a kezemben mállanak ki az oldalak a kötésből, pedig nem egy rém régi darab, csak szar a ragasztó.

Jó, de elolvasom, mert én elvből mindent elolvasok. Csak a hülyék unatkoznak és csak a hülyék nem tudnak élvezni egy szar könyvet. Ugye.

És az utolsó oldalakon (a hatszázadik környékén) csak van valami érdekes. Az olimpián a maratoni futó majd belepusztul a futásba, és totál elsötétül a szeme előtt a világ, de csak fut tovább, és akkor eljut az üdvözülés állapotába, amit az edzője ígért neki. Az edzőjét katonaként rabbörtönben embertelenül kínozták,  aztán a roncsolt testével élsportoló lett, szóval tudja. És ez az üdvözültség, amikor látja az életét, de nemcsak az életét, hanem az egész időt, jelen, múlt, jövő egyben, és érzi, hogy a szeretet az egyetlen értelmes dolog, de nemcsak az elfogadott, hanem az ismeretlen szeretet is, emberek, növények, kövek, csillagok iránt.

Kicsit meglepődtem, ilyen fejtegetésekről csak a buddhista vallási elméleti értekezésekben lehet szó, dehát ki veszi azt komolyan, és különben is, akkora fenék van neki kerítve, hogy az ember még az olvasásához is inkompetensnek érzi magát.

Jól fejbe is vágott, mert ezt még soha senkitől nem hallottam így. Ez az üdvözülés?! Tényleg? Hát akkor én üvdvözülve születtem, és üdvözült A Férfi is. Kicsit gondolkodom ezen, hogy ez tényleg másoknak nyilván milyen nem egyértelmű.

Én emlékszem rá, milyen volt a születésem előtt, és ez az állapot, amit ez a könyv leír, folyton kísér. Nehéz nekem megküzdeni a nem-egység, a mikro-fókusz koncepciójával. Emlékszem, csecsemőként nem értettem a nyelvet, mint eszközt. Mi az, hogy az egyik kommunikál a másikkal? Mi az, hogy egyik meg másik, nem értettem, sőt, másig sem értem az elkülönülés, az egység gondolatát. Na és ennek tetejébe a kommunikáció, mint fogalom.
Ma is, vezetek, és mint oly sokszor, elmélkedem rajta, hogyan is kanyarodom az autóval, honnan tudom én, hogy tekerjem azt a kormányt, és abból, hogy mi látszik, várom vagy nem várom, hogy megbillentse valami az autót, és mindezt pontosan, automatikusan teljesíti bennem valami. Nem igazán vagyok beavatva, irraconálisnak, jelentéktelennek, felfoghatatlaul specifikusnak tűnik ez a dolog: autóval kanyarodni? Ez valami LSD-s látomás elszállt kordinátarendszerében tűnhet csak egy másodpercig értelmes elképzelésnek. Úgy rémlik, ilyenkor elvesztem ezt az irgalmatlan precíz fókuszt, az ittet és mostot, és az üdvözülés átjár, vagyis visszahúz. A lelki szemem nem jó, és nincs rá szemüveg.
Most már úgy-ahogy ki tudom venni a dolgokat, de tízéves koromig is homályos alakok között tapogatóztam, félig-meddig elmerülve az üdvözültségben. Hogy nézhetett ki ez kívülről? Ez lenne az autisták önmagába zárt világa? Vagy egy kreatív gyerek révedezése? ADHD? Valójában a nirvánában lubickolok magátólértetődő természetességgel.

Így interjúvolok meg megható naivsággal egy nemzetileg körözött drog- és fegyverkereskedő gyilkost az utcán, aki öt éves gyerekként dicsekszik a tetkóival meg a motorjával. Így faragok vállat vonogatva tikit, tépem le a szar könyvborítót és rajzolok újat titokban, magamnak. Mondja Nieto.

Ebben én a félvakon botorkáló, életképtelen, üdvözült önmagamat látom.

Elapadt

Na, elapadt a kút. Most szomjanhalunk.

Én? Én neeeem

Én? Én nem vagyok ám egy ilyen "fokozott érzékenységű" illető, akik a farkukat verik az interneten. Idióták.

Csak zenét nem hallgatok - csak játszom - hacsak nem ismerem jól, mert túl nagy hatással van rám. Az aranjuezi koncertet az elejétől a végéig átbőgöm, az énekeskbe meg beleszeretek.

Tévézni nem tévézek, túl sok. Még a facebook is túl sok, utálom.

A szagokat elkerülöm, hacsak tudom, mert egy-egy karakteresebb illat teljesen eltereli a figyelmemet és negyedórákat tudok tölteni az elmélkedéssel a szag felett. A gyerekeim illata ledózerolja a PTSD-met, a levendulás szappan illata visszavisz a saját pelenkás korszakomba, de egy-egy kakás pelenka szagától viszont sírhatnékom van. Szag alapján főzök, nem kóstolgatok, mert az túl sok. Csak a só mennyiségét szoktam elcseszni, különben jól sikerülnek a kaják.

A nyálkás dolgok a kétségbeesésig felidegesítenek, tehát rosszabbat, mint takonyban-nyálban fürödni (érzéki szinten) nehezen tudok elképzelni. De a tapintás egyébként is ilyen, műszálas dolgok kiesnek, farmert viselek és pamutot, az egyetlen kivétel az a szuperpuha műanyag cucc amiből fürdőköpenyt szoktak csinálni, az jó. A gyapjúval a világból ki lehet kergetni. A fémeket sem csípem, fa, kerámia, tégla, esetleg üveg.

A hideg megnyugtat, a meleg meg nyugtalanná tesz.

Most ez a tekerőgomb-ártákelő honlapról jutott az eszembe. Igen. IGEN! Kurva sokat számít, milyen érzés tekerni azt a kurva gombot, és nincs rosszabb mint a túl keskeny tekerőgomb! Az új sütő gombjairól tíz oldalt tudnék írni, bűntett ilyen gombokat forgalomba hozni!

Leszakadt és kirobbant

Leszakadt és kirobbant valami. Emlékszem, millyen volt, mielőtt megszülettem, gyógyítom az ismerősömet és rájövök, hogy a jóság a szomjúsághoz hasonló szükségletem. Na, most mi lesz.
Én, a. Vagyis apám, a. Vagyis.

A szülésznő halála

A szülésznő halálának a képe előhívja a szülő nő és a születő nő halálának a képét.
Mindenki él.

báz

Tegnap valahogy kurvára nem tudott érdekelni, ki hogy érzi magát a bulin meg hogy nincs semmiv vacsorára, ma meg véresre rágom a körmömet, hogy egy "barát" csórja az ötletemet és az üzletemet meg hogy egy fura arcú csaj kiborult azon, hogy megszólítottam, meg én is hülye voltam mint a zállat.
Mér.
Úgy szeretném leszarni ma is.

Tánc

Veszélyes dolog a társastánc egy képzett dobos, AS nővel, aki nem tudja megkülönböztetni a jobb oldalt a baloldaltól.

Nagy család

Theresa két meglátása nagy család anyáinak:

1. Ha a kisebbik sírni kezd,  fejezd be azt, amit a nagyobbal elkezdtél. A nagyobb így biztos lehet benne, hogy nem vesztette el a jogát az odaadó figyelmedre. Ez nagyon gyorsan meglátszik a családi dinamikán, az idősebb gyerek nem fog az elsőszülöttek tipikus befordult és bizonygató viselkedésformáiba menekülni. A kisebb pedig megtanulja, hogy biztonságban van akkor is, ha két percet várnia kell, mielőtt odaérsz. Később ez segít neki beilleszkedni a testvérek soraiba, mert idővel elengedhetetlen lesz, hogy valaki türelemmel kivárja a sorát.

2. Jó hagyni, hogy a gyerekek az első pillanattól fogva együtt játsszanak, mert az újszülött kis teste erre fel van készülve. Egy-egy ütközést, karmolást, puffanást nem szenved meg egy kisbaba kellő felügyelet mellett. A testi közelség, egymás közelségének a tudata, az egymáshoz való jog viszont nagyon fontos a közös élet kialakításában. Az idősebb így esélyt kap rá, hogy megismerje és megszeresse a család új tagját, a kisebb pedig arra kap esélyt, hogy megszokja a testvérei botladozó, de gondoskodó jelenlétét. Idővel a kicsi nem fog sírni a durvább játéktól, a nagyobb pedig meglepő hozzáértéssel tud vigyázni a kistestvérekre.

Karalábé három meglátása nagy család anyáinak:

1. A kezdetektől fogva tudasd a nagyobbal, mit szeretne a kisebbik. A kicsi kommunikációjának, jeleinek a magyarázata a nagyobb gyereket megtanítja rá, hogy a kicsi is egy ugyanolyan gyerek, mint ő, csak másképp mondja el, mit érez. Idővel érdemes megfordítani a magyarázatot, akkor is, ha a kisebbik nem beszél, hogy az idősebb gyerek megtapasztalja a helyzet különböző aspektusait. "Kicsikém, simogasd a nővéredet, ne karmold, mert az neki fáj. Nézd csak, hogy ráncolja az orrát! Az azt jelenti, hogy ez fájt." Ettől az idősebb magabiztosan tud törődni majd a kisbabával, a kicsi pedig biztonságban érzi majd magát a nagyobb mellett, számíthat rá, hogy megérti a testvére.

2. A nagyobb szerepét az új családban gondosan alakítsd ki. Meg kell előzni, hogy a nagyobb maga találja ki, mi az ő szerepe a megnövekedett családban. Már a baba születése előtt meg kell neki mutatni, hogy a baba érkezése őt új feladatok, erejét próbáló kihívások, új elismerések elé állítja, egyben megőrzi neki a baba-szerep kiváltságait. Ha a nagyobbnak rutin feladatai vannak (pelus a szemétbe, kanál a bébiételhez, előke választása stb.), akkor már várni fogja, hogy teljesíthesse őket, és az elismerést a testvér jelenlétével fogja összekötni. Ugyanakkor bátorítani kell arra, hogy mikor kedve van, maga is visszatérjen a csecsemő-szerepbe. Ez segíti az empátia kialakulását. Szabad lehet szopni, visszatérni a cumihoz, a pelusba, a karban alváshoz, és érdemes a kicsinek járó kedves hangokkal, idővel, dalokkal, becézgetésekkel elárasztani. Ezt megtapasztalva lelkesen tud majd mindezzel a kicsi felé fordulni.

3. A gyerekek közt erősítsd az összetartást, a bajtársiasságot. Fontos emlékezni rá, hogy a gyerekek egymás közötti kapcsolatának erősebbnek kell lennie, mint a szülőkhöz fűzödö viszonynak, és a két közösség közti kapcsolat szóvivője a legidősebb gyerek. Hagyni kell a gyerekeket együtt játszani, minimális szülői felügyelettel. A dicséreteket és a szidásokat igyekezni kell közös címzéssel kiosztani; a feladatokat erőhöz mérten egyszerre kiosztani (vagy ha nem megy, akkor elmagyarázni a különböző szerepeket), a családon belüli kisebb egységeket azonosítani és értelmezni (fiúk, lányok, kicsik, nagyok, pelenkások, szülők, gyerekek). Az idősebbet a beszélgetések után meg lehet kérni, hogy "Magyarázd meg." "Figyelj oda." "Mutasd meg." "Tanítsd meg". a kisebbeknek. Így a gyerekek megtanulnak egymásra támaszkodni, függetlenednek, mint egység, erősödik az egymás közötti kapcsolat.
Ide tartozik az árulkodással kapcsolatos trükk. A nagyobbat lehet arra bátorítani, hogy a szülő figyelmeztetésével a kicsik biztonságáról gondoskodjon, ha a maga erejéből nem telik. Ezt úgy lehet a bajtársiassággal összeegyeztetni, hogy a nagyobbik szívességet kérjen a kisebbik számára. "Apa, a kicsinek több figyelemre van szüksége!" "Anya, légyszíves segíts a babának mert félek, hogy veszélyben van." Ezek után, ha nem világos, mi történt, már meg lehet kérdezni a nagyot, mert ettől fogva tájékoztatás és nem árulkodás lesz a közlés szerepe. Ha lehet azonban, jó ilyenkor kitalálni a baj okát, ez megőrzi a jó viszony biztos státuszát a gyerekek között.
Másik trükk az ajándékosztás kihelyezése. Ha a gyerekeknek ját egy túrórudi, oda lehet adni az egyiknek, és megkérni, hogy mindenkinek adjon egyet. Így a gyerekek hozzászoknak, hogy egymásra gondoljanak, hogy egymástól kapnak ajéndékot (amit még a maguk erejéből nem tudnak megszerezni), hogy egymástól jót várjanak és nagylelkűek legyenek.
4. A minimális közbeavatkozás elvét alkalmazd - tegyél meg mindent, amire a gyerekeknek szüksége van, de ne többet. Most olvastam egy múlt századi emancipációs könyvben a nő szerepéről a családban, és azt írja: " A gyerek szükségtelen mértékben való kiszolgálása kizsákmányolja az anyát, és hosszútávon lehetetlenné teszi, hogy ellássa az anyai szerepkört." Arra biztat, hogy amikor ez a gyerekek számára elfogadható, az anya használja ki az alkalmat arra, hogy lelkileg, testileg vagy szellemileg erősödjön, hogy minél jobb anya lehessen hosszútávon. Szerintem ennek további két előnye is van: először is ez a gyerekeket önállóságra is bátorítja, másodszor, hogy megakadályozza az egészségtelenül szoros, függő anya-gyerek, elsősorban anya-fia kapcsolatot.
Én ezt nemcsak abban látom, hogy igenis, a gyerekek nyugodtan elmehetnek óvodába néhány délutánra első születésnapjuk előtt, vagy hogy nyugodtan maradhatnak az apjukkal egy estére, amíg az anya kimozdul egyedül. Nekem az a megleő, hogy mindennapi helyzetekben sokszor jobban érzik magukat a gyerekek, ha az anyai szolgálatot nem ajánlom fel. Ha egyedül játszanak a nappaliban, én pedig hallgatom őket a konyhából, egy kis kommunikatív visítástól eltekintve nagyon jól eljátszanak akár fél órán keresztül is. Amint megjelenek a színen, azonnal rám fókuszálnak, és kérni vagy követelni kezdik, amit én tehetek értük.
Tehát, amikor nincs baj, nem kell változtatni a helyzeten, hiába érzem, hogy "Jobban kellene figyelnem rájuk." vagy "Most már biztosan éhesek". Majd szólnak.

Húsevéses

Kezd bennem tisztulni a húsevés kérdés.
A klónozott testrészek kapcsán gondolkodtam el, lehet első osztályú marhahúst klónozni tudat nélkül fogyasztásra. Meg hogy legyünk mint vegetáriánusok, az a másik, ne legyen állattenyésztés.
Így vagy úgy, tenyésztett állatok nélkül maradunk, de az erőforrásokat így is, úgy is elhasználjuk. Növénytermesztésre (még többet is, mint állattenyésztésre, mert a kalóriamennyiséget is valahogy el kell fogyasztani), alapanyaggyártásra, technológiára. Tehát esélyt sem kapnak az állatok arra, hogy megszülessenek vagy gondolkozzanak.
Jó ez?
Én nem is értem azt, hogyha valaki a mellét veri, hogy ő nem bírja az állati szenvedést nézni, de a növényeket felhabzsolja. Azért, mert annak a szenvedése nem látszik vagy nem olyan könnyen érthető? Számomra ostoba árulás azt mondnai, hogy én tudom, mit érez és gondol egy növény, tudom, mit az állat, és az állatot nem szabad megölni, de a növényt igen. Amennyit én tudok a növényekről, központi idegrendszer hiánya ide vagy oda, éppen érezhetnek, gondolhatnak, tudhatnak annyit, többet, másképp, mint az állatok. Dehát lószart sem tudunk. Ez alapján nem lehet állást foglalni.
Az is tény, hogy maga a halál nem választható. Ez a borzasztó nehézség, hogy a születésről és a halálról úgy érezzük, dönthetünk. Hogy előbb, később, így vagy úgy, hova. A PTSD-m közepén úgy érzem, nincs minekünk ehhez közünk. Nem tudunk büszkén halálmentes környezetben élni, erőfeszítéseink legjobb esetben is önrombolóak, és akármelyik vegetáriánus kezetmos, hogy megszabaduljon a baktériumoktól. Ha elfogadjuk a jogunkat a létezéshez, attól fogva nincs hova lépni, egy merő gyilkosság az életünk. És teremtés. Ezek nem a mi eszközeink, valami végzetes szétkapcsoltságot érzek. Nem mi választjuk ezeket az eszközöket és nincs teljes hatalmunkban a használatuk, csak néha véletlen arrafelé vágnak, amerre mi is nézünk, de hogy annak mi lesz a vége, sokszor sosem tudjuk meg.
De az életadás! Minden állatot, amelyiket levágunk, élettel ajándékoztunk meg.
És a választás? Én a szabadság eszméjét sem értem teljesen. Korlátok nélkül az ember nem teljesedhet ki. Én nem választottam a pénzt. Nem választottam a halált. Nem választottam a nememet. Nem választottam ezt a kultúrát. Dehát itt vagyok, ez van, életemet élem, nem mondom, hogy nem akartam elmennekülni már számtalanszor, de mégis itt vagyok még mindig. Húzom az igát, fizetem az adót, csinálom a monoton kis baromságaimat ezredszerre értelmetlenül, nézem a csokireklámot. Köszönöm? Nem köszönöm? Akarom? Választottam? Nem releváns kérdések. Se nekem, sem akármelyik ketrecbe zárt csirkének. Engem is mérgeznek. Nem értem, mi a kérdés. Azt nem lehet, hogy valamelyik vegetáriánus azért melózzon, hogy én a gyerekeimmel maradhassak?
Van valami csontig hatolóan élő, tisztelettel teli, szent dolog abban, hogy tárkonyos szarvahús-levest eszik a férjem a konyhában. Az én szerelmes férjem, a gyerekeim apja, a csodálatos lelkek egy gyanútlan birtokosa eszi egy szarvas egészséges húsát. Ez rendben van. Egye meg az enyémet is, ha meghalok.

Plafon

Lábam a szófán, derekam a földön, keresztbemászik rajtam két csigagyerek, és nézem a plafon mintáit. Csigavonal-gombolyagok vannak dísznek dombornyomva a plafon-tapétába. Ahogy nézem őket, azon gondolkodom, hogy ilyen ez a mindig egyensúlyozó, sosem tiszta érzelmi élet is belül, mint ez a minta. Néha kibukkan az ember, valamit felismer, aztán elveszik belül, aztán megint kibukkan, és olyan borzasztó nehéz megállapítani, hogy ez mennyira ugyanaz és nem ugyanaz, mint az előző határoló csigavonal kívül. Máshol is vagyok, szédülök is, de tulajdonképpen annyira ismerős ez az egész, csak nem mostanról, hanem egy fél élettel ezelőttről.
Magamra ismertem ebben a plafonban.

Ültünk a vaskorláton, mint a verebek

Ültünk a vaskorláton, mint a verebek, az egyik csajnak őze volt otthon, és az apja úgy kérte a fagyit, hogy "Mindegy mit, ami ráfér.". Nyomta a fenekünket a vaskorlát, de azért lehetett rajta üldögélni órákon át a poros falusi egész világban.

Fáj a lábam. Nem jobb ám, akárhogy mozdulok, ez nem egy valós fájdalom, nincs vele mit tenni, nem segít rajta semmi. Megőrjít. Elkoptat. Felőröl.
Arra gondoltam, mi lenne, ha csak úgy gondolnék rá, mint a vaskerítésre, amin ültünk, mint a verebek. Fáj, de azért lehet vele éldegélni egy életen keresztül, nem árt, csak nyom, de mindegy.

Szédülten

Aruba, Jamaica, ooh I wanna take you to
Bermuda, Bahama, come on pretty mama
Key Largo Montego, baby why don't we go
Ooh I wanna take you down to Kokomo,
we'll get there fast
and then we'll take it slow
That's where we wanna go,
way down in Kokomo.

Szédülten szerelmes mézeshetek, csak egy kis pénzünk legyen, vagy ne legyen. 

A deja vu ellentéte

Olyan helyzet, amibe soha nem hittem, hogy belekerülök, és most, hogy mégis, most nem értem, mit keresek it.
Amikor facebookon (már itt kezdődik) likeolja a profilképemet egy kínai buddhista szerzetes.
Ami a névjegykártyáimmal történt. Az akcentusok, az ellentmondások, a félreértések, az önismétlések, a hanyagságok, az ostobaságok, a pazarlás, az érdektelenség... Én 100 kártyát akartam rendelni, van most 1500 és egyik se teljesen jó. De mindegyik jól néz ki, csak nem ezt rendeltem. Meg véletlenül hozzámdobtak 20 dolárt. Azért így két hónap után feladom. Ők győztek. De nem a cég, a cég jól beszopta, hanem az ostobaság. Mondom is, vistaprint.com, gyönyörű minőség, farkasordító baromkodás.
Amikor autósüldözöm a leendő modelljeimet.
Amikor a brit nő barátkozni akar és bókolni próbál, dehét csak nem izlik neki a cukormentes szülinapi torta, és így sikerül: "The cake was... good. It was, ... good. I.... liked it."

Najó. Alvás. Újraindítás.

Be

"Be good story." "Be a good toiletbrush". "Be a good fag."
Agyfaszt kapok ettől. Aki egy jó mese szeretne lenni. SSssstenem.

A lábam, amihez nem vagyok lojális, amit lekívánok a testemről, amit megtagadok és a lelkifurdalás, a rémálmok. A testem a hű kutyám, és ha szenved, vele szenvedek.

De... én én vagyok, és ha nincs kutyám, hát legfelljebb el tudok menni szabadságra. Nem vagyok én visszavert fény, megzavart levegő, sugárzott hő, és legkevésbé nem vagyok egy mese. Se vécékefe. Se takony. Bázzeg. A sok barom.

Sátor

Sátrat húz felébem a viharban a melatonin.
A világegyetem apróságának tudata felgalhad és elül bennem, belealszom az űrbe, eltelek újra.

Növény

A haláltól csak azért félek, mert leírhatatlan fájdalomon át gázolt felém. Növény, a halacskám haldoklik, de talán sosem félt életében. Süt rá a meleg napocska, a buzog körülötte az egészséges élet, egy terhes anyuka sétál mellette dagadozó pocakkal, és ő meg fog halni.

a felhő

A kétségbeesés, irritáltság, nyugtalanság, elégedetlenség, ellenségesség, sértődöttség, bizonytalanság, ami tipikusan nem enyhül attól, ha másba kezdek, vagy ha eltelik egy kis idő.

A fronton

Rémálmaimban halálra kínoznak engem vagy az édeseimet, menekülhetetlenül, a legszörnyűbb félelmeim válnak valóra, és mikor felriadok, nem emlékszem rá, mi történt, nem tudom átgondolni, csak a rettegés marad, mintha egész éjjel a fronton szolgáltam volna. Éjjel fel-felriadok, átitatva a borzalmas, kegyetlen, embertelen érzésekkel, alig-alig emlékszem, micsoda vész pusztította a testünket, hogyan mállott szét az orvosok szeme láttára a kórházban, akik vállvonogatva irogatták a mit sem segítő receptjeiket. Nem is értjük egymás szavát, elpusztulunk, nincs, aki megszánjon. De mikor kinyitom a szemem, akkor sem jobb, fájó testem ragacsosra izzadva tekereg a metszően hideg éjszakai levegőben, a romos albérlet, otthontalanság, beteg gyerekek, gondterhelt férj, a kérdések, az öregedés, a távolság, visszaránt az álom is, nincs erőm ébren maradni, magába szippant a tehetetlenség, lebénított tagjaimmal zuhanok a frontra megint, hogy megkínozzanak.

Reggel

"Ja, és reggel fel kellene kelnünk időben, hogy tudjak neked egy kicsit segíteni."

legfontosabb, legfontosabb, legfontosabb

Ahhoz, hogy a család lehessen a legfontosabb, először is  elég bátornak, szemtelennek és önzőnek kell lenni, hogy nyíltan és tettekben önmagunkat tartsuk a legfontosabbnak. Ugyanis ha én vagyiok a legfontosabb, akkor az a legfontosabb, ami nekem a legfontosabb, és az a család.
Ha viszont a megört, önfeláldozó, eredmény nélkül küzdő magyar játszmát játszuk, akkor a mások előtérbe helyezése azt eredményezi, hogy az lesz a legfontosabb, ami szerintünk valaki másnak a legfontosabb. Mivel a játszmában alapvető motivum a "mozgó célpont", azaz a szempontok folytonos változtatása, ez egy céltalan, elveszett és kizsigerelt élethez vezet.

Valaki más

Ha nem azonosítom magam a viselkedésemmel, magamat is küzdő áldozatnak tekintem, akár a hozzátartozóimat, akkor sokkal könnyebben átesem a rossz időszakokon.

Gienah szerint azért kiabáltam ma vezetés közben, mert babakoromban kifúrták a fülemet, és az fájt. Korábban arról beszéltünk, hogy miért nem szúratom ki a fülét a gyerekeimnek, pedig az enyémben van luk.

Gyógyszerész vagyok. Egy gyógyszer mellékhatásaként egy kislányt 120 napon át kínoztak, mire végül kínhalált halt, a 12-dik klinikai halál bizonyult véglegesnek.

Söpöröm az udvarom

Udvarom, udvarom,
szép kerek udvarom,
de sokat söpört már
az én gyenge karom,
volt már nékem tavasz,
akácvirágzás is,
söpörtem eleget,
söpörjön már más is.

Éjfél után, a nyughatatlanul mocorgóm sűrű, szoros sötétben at áthatolhatatlan szemhéjaim mögött süt a nap. Körbenőtt, fűrészporos, kerek udvaromról söprögetem le a gondok szálait, apró szilánkjait.

ő is

"Azt akarták, hogy próbáljam meg a faros, széttett lábú, ötkilós babát természetesen megszülni. Napokig tartó vajúdás után vész-császárra került sor, én meg aláírtam, hogy hallgatók jelenlétét el tudom fogadni. Tömve volt a műtő hallgatókkal.  Mikor felébredtem, bámultak rám, és úgy fájt a hasam, mintha még mindig kések lennének benne. Mondtam a profnak, hogy mintha minden szervemet kivette volna és bemutatta volna a tanulóknak, hogy ez ez, az az. Azt mondta, hogy körülbelül ez is történt.
Rakták a mellemre a babát, hogy szeressük meg egymást, és kérdezték, minek szeretném nevezni. Mondtam, hogy Sarah-nak. Azt válaszolták, azt nem lehet, nem hívhatok Sarah-nak egy fiút.
Na, ekkor éreztem, hogy túl sok. Hogy meg akarok halni itt helyben, nekem ez nem kell, én nem bírom ki. És elájultam."

butaság

- Öööö... és ne haragudjanak, de hát csak megkérdezem, olvastam valahol az irataik között, hogy mindketten a MENSA tagjai. Kicsit izgultam is, hogy jöttem, mi lesz, ha valami butaságot mondok.

SSssssstem. STENEM.
Nem tudom, akár az ilyesminek, hogy éleseszűség, milyen félreértelmezései léteznek! Tehát ennyire nagy a szakadék? Hogy ilyet gondol egy átlagosnál érzékenyebb illető?
Sssssstenem.
Akkor most elmagyarázom, hogy ha valaki mond valami butaságot, az nem idegesít.
Elmagyarázom azt is, mi a szar. Ha valaki rosszindulatú, ártalmas vagy agresszív hülyeségből, meggondolatlanságból, hanyagságból, ignoranciából. Ez bánt engem, az éleseszűt.
Amikor felteszi nekem a huszonöt kérdést és belelök az érzelmi szakadékba. Az szar.

Különben ez is teljesen kinyír, hogy nemcsak arról nincs fogalma az embereknek, hogy el kell viselnem őket, hanem hogy mit kell elviselnem bennük! Hogy egy kurva mondatot nem bírnak nyelvtanilag helyesen, a szövegkörnyezetbe logikusan illően, tömören, előremutatóan, elegánsan megfogalmazni. Csak ide-oda hányódik a beszélgetés.

Sírni van kedvem.

DSSA1

Írnék egy tanulmányt arról, milyen hatással vannak a depresszió-felmérő kérdőívek a depresszióra. Én mondjuk PTSD-s vagyok, de elég tőlem megkérdezni, hogy milyen gyakran tartom értéktelennek az életemet ahhoz, hogy a következő három napot túléljem.
A kérdőív huszonöt ilyen kérdésből áll.
Az elmúlt félévben elért eredményeimet kidobhatom a szemétbe. Éjjel kétórás pánikroham után menjek vissza aludni még reggel hétig. Meg akarok halni, nem érdekel, ki mennyire szeret, nincs kedvem semmihez, az egész ház és az életem is egy szeméthalom, szarra se vagyok képes, csak mindent elcseszni, jobb lenne ezeknek a gyerekeknek, ha egyáltalán nem lenne anyjuk, ahelyett, hogy velem szenvedjenek.
Fasza.
És, most jó? Sikerült felmérni, mennyire vagyok depressziós?

Sok nő

A kurva anyajegy az oldalán.
Gyűlölöm azt a kurva anyajegyet. Kiáll az oldalából, és amúgy sem tudom hova tenni a kezem, de itt meg mindig beleakad a kurva anyajegybe. Undorító. Muszáj mégis fognom az oldalát, hogy el tudjam lökni, ha nem bírom tovább, vagy ha ő nem bírja tovább. De az a kurva anyajegy nem marad nyugtom ám, előre-hátra mozog, ahogy ő dolgozik rajtam.
Próbálok széttett lábbal a Magyarország térképre koncentrálni. Nem is akarok arra gondolni, hogy bazmeg tanulnom kellene, szeretnék kitűnő egyetemi hallgató lenni, de nem megy, nem gondolkodhatok, nem tervezhetek, mert itt kell feküdnöm széttett lábbal.
És a legszarabb az egészben, hogy el fogok menni. A kapcsoló be van kapcsolva, és foglalkozhatok én a Magyarország térképpel, mire az a kurva anyajegy abbahagyja ezt az idegesítő, unalmas, visszataszító ,monoton, ritmikus ringatózást, a pinám és összehúzódik egymás után egy párszor, mintha hányna.
Mindent megadnék hogy ne kelljen már megint a kurva vécé fölött állni, hajamat hátrafogva bűzös ételőrledéket a kagylóba öklendezni. Ha nem lenne orgazmusom, talán felfogná, hogy én tényleg utálom ezt, nem akarok minden nap háromszor kefélni, nekem dolgom van, életem, jár nekem az, hogy békénhagyjanak. De így, úgy érzi, addig ordíthat velem, amíg megint feladom és aláfekszem.
Én meg szeretem, életemben vagyok először szerelmes. Úgy néz ki, mint egy modell, mint egy szexi Robbie Williams, vele mentem el először 21 évesen három másik kapcsolat után és most együtt élünk, és hozzá akarok menni feleségül, és büszke vagyok rá, amikor megjelenünk a barátok előtt, anyám imádja. Mondjuk nem gazdag és nem egy észkombájn, dehát itt vagyok én észkombájnnak. Jóindulatú és láthatólag imád.
Csak nagyon szeret kefélni, állítólag csak engem, soha nem volt még ilyen, folyton a bugyimba akar mászni, megőrjítem, megvadítom, és tulajdonképpen mi lenne, ha most rögtön. Keféltünk már vécében, konyhában, autóban, előröl, hátulról, tényleg nem lehet rám panasz, dehát másfél év után azért már csinálnék mást is egy nap. Meg kell is, hát vizsgaidőszak van. De nem lehet. Nem lehet vele beszélni. Már hazudok is, én, a menzijeim húsznaponként jönnek, hazdom, és eltartanak egy hétig, pedig különben és őszintén ez sosem zavart se engem, se mást egész eddig. Csak akkor vagyok zavarban, amikor megjön a huszonnyolcadik napon tényleg.
És tessék, most is itt vagyok és nem bírom kikerülni az ujjaimmal ezt a kurva anyajegyet. És nem elég, hogy ki kell várni a végét, utána még meg is kell mosdanom. Szerintem lehet, hogy ma menni fog egyébként. Mire a Szeged környéki falukból verset csinálok és megjegyzem őket, lehet hogy ő is végez, és ma megmutathatom neki, mennyire szar ez. Igazából nem értem, most is miért nem adja fel, mondtam is, mutatom is, hogy nem kell, meg sem mozdulok csak nézem a térképet.
De nem, neki van igaza, el fogok menni.
Azt hiszi, ettől rendbe van, akkor biztos nem volt szar.
- Mit panaszkodik? - kérdezte a pszichológus, amikor elmeséltem neki, hogy naponta legalább egyszer megerőszakol, és nem tudok mit tenni, elmegyek, amikor ő - Van orgazmusa, nem? Sok nő örülne neki.

---

Amatőr pornó történetét meséli nekem valaki. A csaj a csiklójába rendelte a piercinget, tetkós hapsija be is tette neki, aztán megkefélte a vérző, félig síró nőt. A lány még jóval után is utána vinnyogva, összekuporodva élvez a férfi meg persze videózza.

. : ...

Szabad vagy zavaros?
Utat keres vagy elveszett?
Gyönyörű vagy emberi?
Finom vagy rossz?
Egészséges vagy mocskos?
Intelligens vagy értetlen?
Kedves vagy udvarias?
Paraszt vagy áldozat?
Tudja vagy megtanulta?
Ráncos vagy bőkezű?
Kifogástalan vagy izzadt?

Reggeli

Reggelire fagyasztott borsó van, vagy vajjal bögrében párolt, konzerv kukorica, krumpli- vagy édeskrumpli röszti, rántott zöldség-ujjacskák, datolyás tejbegríz rizstejjel, weetbix, sütőtök, mogyoróvajas, mézes vagy vegemités szendvics.

Pillanat

Már tudok állni, és imádok, hát ez a perpektíva, a magasság, minden hirtelen a helyére kerül. Tényleg. Függő vagyok, lábra kapaszkodok, amikor csak tudok, hiszen ez isteni.
De nem tudom, mit csináljak, mikor elfáradnak a lábaim. Annyira tudnak fájni, se jobbra, se balra nem tudok lépni már, a karom sajog, a kezemmel görcsösen kapaszkodom, és attól félek, hanyatt esek. Lehúz a fejem. Mihez kezdjek?

A falu és a vak istenek

A falu utcaseprője, a bányászok, a kocsmárosné, a lánya, meg a kocsmáros, de még az alsó- és felsőiskolás gyerekek a két tanárral együtt, mindannyian ismerték a vak isteneket. Néha csak egy néha egy tucat is megjelent az égből, étellel megrakodva, gyengéd szeretettel meg-megérintve a falusiakat. A legöregebb bányász harapott először a finom falatokból.
Aztán amikor vihar tépte ki a fákat, hogy utána zöldebb legyen az érdő, vagy szél kavarta fel a port, hogy felfrissüljön a táj, akkor is mindenki tudta, hogy az istenek közbenjárására történt. A távoli mennydörgések morajlását nyugodt, derűs napokon is gyakran hallották, de az élet részéhez tartozott, akár a fejtés felől érkező koppanások.
A falu körül húzódó szakadékon senki sem tudott áthatolni. A szikrázóan gömbölyű, szőke nő, a spanyol földesúr felesége meg akart szökni, halálra zúzta magát az éles köveken. De amíg a többi bányász átaludta a verőfényes deleket, a legöregebbik kiült a fák alá, és figyelte, ahogy a messzeségben az istenek röpködnek a hatalmas mennyországban. Szemek, végtagok nélkül, soha élelmet vagy levegőt nem érintve, természetfeletti erővel formálva a világot, rózsaszínen, barnán, feketén, vakon hazudtolták meg a fizikai törvényeket. A bányász le nem vette róluk a szemét, és idős homloka alatt ki tudja, tán szánta is a bőkezű urakat, akik nem ismerték az erdő széli lét egész életet betöltő pontos szabályait.
Néha látta, ahogy a sziklához egész közel, az istenek egyike elmerül a mannát és nektárt rejtő árok mélyén. Mennydörgés rázta meg a sziklát, és az apóka nem sejtette, hogy ennek jelentése van.
- Anyu, megetethetem a halakat?

Méhek

Olyanok vagyunk egymással, mint a méhek.

Őszintén szeretjük a méheket. Nemcsak hasznosak, okosak és zavarbaejtően bonyolult és funkcionális a testük, de része a kultúránknak, versek, képek, mesék kísérik az életünket, megihletik az építészetet, a méz szerves része a világ minden konyhájának. A méhek csodálói és védelmezői vagyunk.

Csak ne legyenek túl közel, mert akkor kiráz a hideg, sikítozni van kedve az embernek, és amilyen gyorsan csak lehet, elhagyja a terepet.

Nem jó együtt. 

Most én komolyan nem tudnék egy tömeget szórakoztatni viccekkel?

- Jó estét, én lennék az, vagy nem lennék, de akkor maguk sincsenek. Ne haragudjanak, elég hosszú napom volt. Szerintem a gyógyszercégeknek garanciát kellene vállalniuk, és akkor én most pénzt hajtanék az államnak, mert a négyéves lányom megkapta a mumpszot, pedig be volt oltva. Azt mondja az orvos, részlegesen immunizált a gyerek. Jó, hogy hülyeség ellen nincs oltás, mert ha számítasz rá, hogy valaki be van oltva, és kiderül, hogy csak részlegesen, az egy kicsit gáz.
- Szia kislányom, mit játszottatok ma az oviban?
- A tricetoszaurusszal meg a brontoszaurusszal kétmillió évvel ezelőtti földi atmosz blöh blöh brrrrr. Prrrtttyyyy.
Na, szóval orvosnál voltunk. Tudták, hogy váróteremben a játszósarok  azért van mindig a tévével ellentétes oldalon, mert az is egy csatornának számít, csak live műsor megy rajta. Én nem tudom, szerintem mondjuk elég szar helyzet műsort vezetni három beteg gyerekkel. Azért elég jól sikerült a dolog, mert amikor a nyolchónapos álomba akarta magát bőgni, a kétéves a földön visítva nem tudta eldönteni, mivel szeretne játszani, a négyéves meg a fülét fogva óbágatott, egész jó lett a nézettségünk. Szerintem felárat számíthattam volna a reklámcsíkokért.
Az egy dolog, hogy a márka levakarhatatlanul rá van írva minden egyes gyerekápolási eszközre, de....

vendégem van.

Sok

Sok

Most már értem, a műkörmöt, a szemöldöktetkót, a mellműtétet.
A kövérséget.
A függőséget.
A tévét.

Sok

Műköröm, fentanil, laptop.
Elképzelések és a most.
Ez az élet.

Jó ez a szar

Letöltök egy szar amerikai szart, és jó.

Káromkodnak benne, meg ordítanak egymással, meg el vannak tévedve.
Aztán kiderül, hogy az apa rendezi, a felesége főszerepli, meg a két lányuk.
Ez nem szar.
Ez jó!!!

És két és fél óra.

A kurva emlővizsgálat, meg a vécészünet, meg a csokií, meg a nővérek.

Oké, de Nietonak igaza van, ott van nekem a szerdai barátnőm, jajistenem, ő is de érti.
Hogy úgy érzem, csapdába ejtettelek.

Elgurult

Elgurult az üveggolyó.

Elgurult a lelkem üveggolyója.
Verseket kellene szőni, kénekénekéne
Nem kellene semmit, emlékezni kellene,
kelleni nem kell.
KELLENI NEM KELL.
Csak jó lenne.
De hát...

Hát de...
Hát, de.