Lábam a szófán, derekam a földön, keresztbemászik rajtam két csigagyerek, és nézem a plafon mintáit. Csigavonal-gombolyagok vannak dísznek dombornyomva a plafon-tapétába. Ahogy nézem őket, azon gondolkodom, hogy ilyen ez a mindig egyensúlyozó, sosem tiszta érzelmi élet is belül, mint ez a minta. Néha kibukkan az ember, valamit felismer, aztán elveszik belül, aztán megint kibukkan, és olyan borzasztó nehéz megállapítani, hogy ez mennyira ugyanaz és nem ugyanaz, mint az előző határoló csigavonal kívül. Máshol is vagyok, szédülök is, de tulajdonképpen annyira ismerős ez az egész, csak nem mostanról, hanem egy fél élettel ezelőttről.
Magamra ismertem ebben a plafonban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése