Én? Én neeeem

Én? Én nem vagyok ám egy ilyen "fokozott érzékenységű" illető, akik a farkukat verik az interneten. Idióták.

Csak zenét nem hallgatok - csak játszom - hacsak nem ismerem jól, mert túl nagy hatással van rám. Az aranjuezi koncertet az elejétől a végéig átbőgöm, az énekeskbe meg beleszeretek.

Tévézni nem tévézek, túl sok. Még a facebook is túl sok, utálom.

A szagokat elkerülöm, hacsak tudom, mert egy-egy karakteresebb illat teljesen eltereli a figyelmemet és negyedórákat tudok tölteni az elmélkedéssel a szag felett. A gyerekeim illata ledózerolja a PTSD-met, a levendulás szappan illata visszavisz a saját pelenkás korszakomba, de egy-egy kakás pelenka szagától viszont sírhatnékom van. Szag alapján főzök, nem kóstolgatok, mert az túl sok. Csak a só mennyiségét szoktam elcseszni, különben jól sikerülnek a kaják.

A nyálkás dolgok a kétségbeesésig felidegesítenek, tehát rosszabbat, mint takonyban-nyálban fürödni (érzéki szinten) nehezen tudok elképzelni. De a tapintás egyébként is ilyen, műszálas dolgok kiesnek, farmert viselek és pamutot, az egyetlen kivétel az a szuperpuha műanyag cucc amiből fürdőköpenyt szoktak csinálni, az jó. A gyapjúval a világból ki lehet kergetni. A fémeket sem csípem, fa, kerámia, tégla, esetleg üveg.

A hideg megnyugtat, a meleg meg nyugtalanná tesz.

Most ez a tekerőgomb-ártákelő honlapról jutott az eszembe. Igen. IGEN! Kurva sokat számít, milyen érzés tekerni azt a kurva gombot, és nincs rosszabb mint a túl keskeny tekerőgomb! Az új sütő gombjairól tíz oldalt tudnék írni, bűntett ilyen gombokat forgalomba hozni!

Leszakadt és kirobbant

Leszakadt és kirobbant valami. Emlékszem, millyen volt, mielőtt megszülettem, gyógyítom az ismerősömet és rájövök, hogy a jóság a szomjúsághoz hasonló szükségletem. Na, most mi lesz.
Én, a. Vagyis apám, a. Vagyis.

A szülésznő halála

A szülésznő halálának a képe előhívja a szülő nő és a születő nő halálának a képét.
Mindenki él.

báz

Tegnap valahogy kurvára nem tudott érdekelni, ki hogy érzi magát a bulin meg hogy nincs semmiv vacsorára, ma meg véresre rágom a körmömet, hogy egy "barát" csórja az ötletemet és az üzletemet meg hogy egy fura arcú csaj kiborult azon, hogy megszólítottam, meg én is hülye voltam mint a zállat.
Mér.
Úgy szeretném leszarni ma is.

Tánc

Veszélyes dolog a társastánc egy képzett dobos, AS nővel, aki nem tudja megkülönböztetni a jobb oldalt a baloldaltól.

Nagy család

Theresa két meglátása nagy család anyáinak:

1. Ha a kisebbik sírni kezd,  fejezd be azt, amit a nagyobbal elkezdtél. A nagyobb így biztos lehet benne, hogy nem vesztette el a jogát az odaadó figyelmedre. Ez nagyon gyorsan meglátszik a családi dinamikán, az idősebb gyerek nem fog az elsőszülöttek tipikus befordult és bizonygató viselkedésformáiba menekülni. A kisebb pedig megtanulja, hogy biztonságban van akkor is, ha két percet várnia kell, mielőtt odaérsz. Később ez segít neki beilleszkedni a testvérek soraiba, mert idővel elengedhetetlen lesz, hogy valaki türelemmel kivárja a sorát.

2. Jó hagyni, hogy a gyerekek az első pillanattól fogva együtt játsszanak, mert az újszülött kis teste erre fel van készülve. Egy-egy ütközést, karmolást, puffanást nem szenved meg egy kisbaba kellő felügyelet mellett. A testi közelség, egymás közelségének a tudata, az egymáshoz való jog viszont nagyon fontos a közös élet kialakításában. Az idősebb így esélyt kap rá, hogy megismerje és megszeresse a család új tagját, a kisebb pedig arra kap esélyt, hogy megszokja a testvérei botladozó, de gondoskodó jelenlétét. Idővel a kicsi nem fog sírni a durvább játéktól, a nagyobb pedig meglepő hozzáértéssel tud vigyázni a kistestvérekre.

Karalábé három meglátása nagy család anyáinak:

1. A kezdetektől fogva tudasd a nagyobbal, mit szeretne a kisebbik. A kicsi kommunikációjának, jeleinek a magyarázata a nagyobb gyereket megtanítja rá, hogy a kicsi is egy ugyanolyan gyerek, mint ő, csak másképp mondja el, mit érez. Idővel érdemes megfordítani a magyarázatot, akkor is, ha a kisebbik nem beszél, hogy az idősebb gyerek megtapasztalja a helyzet különböző aspektusait. "Kicsikém, simogasd a nővéredet, ne karmold, mert az neki fáj. Nézd csak, hogy ráncolja az orrát! Az azt jelenti, hogy ez fájt." Ettől az idősebb magabiztosan tud törődni majd a kisbabával, a kicsi pedig biztonságban érzi majd magát a nagyobb mellett, számíthat rá, hogy megérti a testvére.

2. A nagyobb szerepét az új családban gondosan alakítsd ki. Meg kell előzni, hogy a nagyobb maga találja ki, mi az ő szerepe a megnövekedett családban. Már a baba születése előtt meg kell neki mutatni, hogy a baba érkezése őt új feladatok, erejét próbáló kihívások, új elismerések elé állítja, egyben megőrzi neki a baba-szerep kiváltságait. Ha a nagyobbnak rutin feladatai vannak (pelus a szemétbe, kanál a bébiételhez, előke választása stb.), akkor már várni fogja, hogy teljesíthesse őket, és az elismerést a testvér jelenlétével fogja összekötni. Ugyanakkor bátorítani kell arra, hogy mikor kedve van, maga is visszatérjen a csecsemő-szerepbe. Ez segíti az empátia kialakulását. Szabad lehet szopni, visszatérni a cumihoz, a pelusba, a karban alváshoz, és érdemes a kicsinek járó kedves hangokkal, idővel, dalokkal, becézgetésekkel elárasztani. Ezt megtapasztalva lelkesen tud majd mindezzel a kicsi felé fordulni.

3. A gyerekek közt erősítsd az összetartást, a bajtársiasságot. Fontos emlékezni rá, hogy a gyerekek egymás közötti kapcsolatának erősebbnek kell lennie, mint a szülőkhöz fűzödö viszonynak, és a két közösség közti kapcsolat szóvivője a legidősebb gyerek. Hagyni kell a gyerekeket együtt játszani, minimális szülői felügyelettel. A dicséreteket és a szidásokat igyekezni kell közös címzéssel kiosztani; a feladatokat erőhöz mérten egyszerre kiosztani (vagy ha nem megy, akkor elmagyarázni a különböző szerepeket), a családon belüli kisebb egységeket azonosítani és értelmezni (fiúk, lányok, kicsik, nagyok, pelenkások, szülők, gyerekek). Az idősebbet a beszélgetések után meg lehet kérni, hogy "Magyarázd meg." "Figyelj oda." "Mutasd meg." "Tanítsd meg". a kisebbeknek. Így a gyerekek megtanulnak egymásra támaszkodni, függetlenednek, mint egység, erősödik az egymás közötti kapcsolat.
Ide tartozik az árulkodással kapcsolatos trükk. A nagyobbat lehet arra bátorítani, hogy a szülő figyelmeztetésével a kicsik biztonságáról gondoskodjon, ha a maga erejéből nem telik. Ezt úgy lehet a bajtársiassággal összeegyeztetni, hogy a nagyobbik szívességet kérjen a kisebbik számára. "Apa, a kicsinek több figyelemre van szüksége!" "Anya, légyszíves segíts a babának mert félek, hogy veszélyben van." Ezek után, ha nem világos, mi történt, már meg lehet kérdezni a nagyot, mert ettől fogva tájékoztatás és nem árulkodás lesz a közlés szerepe. Ha lehet azonban, jó ilyenkor kitalálni a baj okát, ez megőrzi a jó viszony biztos státuszát a gyerekek között.
Másik trükk az ajándékosztás kihelyezése. Ha a gyerekeknek ját egy túrórudi, oda lehet adni az egyiknek, és megkérni, hogy mindenkinek adjon egyet. Így a gyerekek hozzászoknak, hogy egymásra gondoljanak, hogy egymástól kapnak ajéndékot (amit még a maguk erejéből nem tudnak megszerezni), hogy egymástól jót várjanak és nagylelkűek legyenek.
4. A minimális közbeavatkozás elvét alkalmazd - tegyél meg mindent, amire a gyerekeknek szüksége van, de ne többet. Most olvastam egy múlt századi emancipációs könyvben a nő szerepéről a családban, és azt írja: " A gyerek szükségtelen mértékben való kiszolgálása kizsákmányolja az anyát, és hosszútávon lehetetlenné teszi, hogy ellássa az anyai szerepkört." Arra biztat, hogy amikor ez a gyerekek számára elfogadható, az anya használja ki az alkalmat arra, hogy lelkileg, testileg vagy szellemileg erősödjön, hogy minél jobb anya lehessen hosszútávon. Szerintem ennek további két előnye is van: először is ez a gyerekeket önállóságra is bátorítja, másodszor, hogy megakadályozza az egészségtelenül szoros, függő anya-gyerek, elsősorban anya-fia kapcsolatot.
Én ezt nemcsak abban látom, hogy igenis, a gyerekek nyugodtan elmehetnek óvodába néhány délutánra első születésnapjuk előtt, vagy hogy nyugodtan maradhatnak az apjukkal egy estére, amíg az anya kimozdul egyedül. Nekem az a megleő, hogy mindennapi helyzetekben sokszor jobban érzik magukat a gyerekek, ha az anyai szolgálatot nem ajánlom fel. Ha egyedül játszanak a nappaliban, én pedig hallgatom őket a konyhából, egy kis kommunikatív visítástól eltekintve nagyon jól eljátszanak akár fél órán keresztül is. Amint megjelenek a színen, azonnal rám fókuszálnak, és kérni vagy követelni kezdik, amit én tehetek értük.
Tehát, amikor nincs baj, nem kell változtatni a helyzeten, hiába érzem, hogy "Jobban kellene figyelnem rájuk." vagy "Most már biztosan éhesek". Majd szólnak.

Húsevéses

Kezd bennem tisztulni a húsevés kérdés.
A klónozott testrészek kapcsán gondolkodtam el, lehet első osztályú marhahúst klónozni tudat nélkül fogyasztásra. Meg hogy legyünk mint vegetáriánusok, az a másik, ne legyen állattenyésztés.
Így vagy úgy, tenyésztett állatok nélkül maradunk, de az erőforrásokat így is, úgy is elhasználjuk. Növénytermesztésre (még többet is, mint állattenyésztésre, mert a kalóriamennyiséget is valahogy el kell fogyasztani), alapanyaggyártásra, technológiára. Tehát esélyt sem kapnak az állatok arra, hogy megszülessenek vagy gondolkozzanak.
Jó ez?
Én nem is értem azt, hogyha valaki a mellét veri, hogy ő nem bírja az állati szenvedést nézni, de a növényeket felhabzsolja. Azért, mert annak a szenvedése nem látszik vagy nem olyan könnyen érthető? Számomra ostoba árulás azt mondnai, hogy én tudom, mit érez és gondol egy növény, tudom, mit az állat, és az állatot nem szabad megölni, de a növényt igen. Amennyit én tudok a növényekről, központi idegrendszer hiánya ide vagy oda, éppen érezhetnek, gondolhatnak, tudhatnak annyit, többet, másképp, mint az állatok. Dehát lószart sem tudunk. Ez alapján nem lehet állást foglalni.
Az is tény, hogy maga a halál nem választható. Ez a borzasztó nehézség, hogy a születésről és a halálról úgy érezzük, dönthetünk. Hogy előbb, később, így vagy úgy, hova. A PTSD-m közepén úgy érzem, nincs minekünk ehhez közünk. Nem tudunk büszkén halálmentes környezetben élni, erőfeszítéseink legjobb esetben is önrombolóak, és akármelyik vegetáriánus kezetmos, hogy megszabaduljon a baktériumoktól. Ha elfogadjuk a jogunkat a létezéshez, attól fogva nincs hova lépni, egy merő gyilkosság az életünk. És teremtés. Ezek nem a mi eszközeink, valami végzetes szétkapcsoltságot érzek. Nem mi választjuk ezeket az eszközöket és nincs teljes hatalmunkban a használatuk, csak néha véletlen arrafelé vágnak, amerre mi is nézünk, de hogy annak mi lesz a vége, sokszor sosem tudjuk meg.
De az életadás! Minden állatot, amelyiket levágunk, élettel ajándékoztunk meg.
És a választás? Én a szabadság eszméjét sem értem teljesen. Korlátok nélkül az ember nem teljesedhet ki. Én nem választottam a pénzt. Nem választottam a halált. Nem választottam a nememet. Nem választottam ezt a kultúrát. Dehát itt vagyok, ez van, életemet élem, nem mondom, hogy nem akartam elmennekülni már számtalanszor, de mégis itt vagyok még mindig. Húzom az igát, fizetem az adót, csinálom a monoton kis baromságaimat ezredszerre értelmetlenül, nézem a csokireklámot. Köszönöm? Nem köszönöm? Akarom? Választottam? Nem releváns kérdések. Se nekem, sem akármelyik ketrecbe zárt csirkének. Engem is mérgeznek. Nem értem, mi a kérdés. Azt nem lehet, hogy valamelyik vegetáriánus azért melózzon, hogy én a gyerekeimmel maradhassak?
Van valami csontig hatolóan élő, tisztelettel teli, szent dolog abban, hogy tárkonyos szarvahús-levest eszik a férjem a konyhában. Az én szerelmes férjem, a gyerekeim apja, a csodálatos lelkek egy gyanútlan birtokosa eszi egy szarvas egészséges húsát. Ez rendben van. Egye meg az enyémet is, ha meghalok.

Plafon

Lábam a szófán, derekam a földön, keresztbemászik rajtam két csigagyerek, és nézem a plafon mintáit. Csigavonal-gombolyagok vannak dísznek dombornyomva a plafon-tapétába. Ahogy nézem őket, azon gondolkodom, hogy ilyen ez a mindig egyensúlyozó, sosem tiszta érzelmi élet is belül, mint ez a minta. Néha kibukkan az ember, valamit felismer, aztán elveszik belül, aztán megint kibukkan, és olyan borzasztó nehéz megállapítani, hogy ez mennyira ugyanaz és nem ugyanaz, mint az előző határoló csigavonal kívül. Máshol is vagyok, szédülök is, de tulajdonképpen annyira ismerős ez az egész, csak nem mostanról, hanem egy fél élettel ezelőttről.
Magamra ismertem ebben a plafonban.

Ültünk a vaskorláton, mint a verebek

Ültünk a vaskorláton, mint a verebek, az egyik csajnak őze volt otthon, és az apja úgy kérte a fagyit, hogy "Mindegy mit, ami ráfér.". Nyomta a fenekünket a vaskorlát, de azért lehetett rajta üldögélni órákon át a poros falusi egész világban.

Fáj a lábam. Nem jobb ám, akárhogy mozdulok, ez nem egy valós fájdalom, nincs vele mit tenni, nem segít rajta semmi. Megőrjít. Elkoptat. Felőröl.
Arra gondoltam, mi lenne, ha csak úgy gondolnék rá, mint a vaskerítésre, amin ültünk, mint a verebek. Fáj, de azért lehet vele éldegélni egy életen keresztül, nem árt, csak nyom, de mindegy.

Szédülten

Aruba, Jamaica, ooh I wanna take you to
Bermuda, Bahama, come on pretty mama
Key Largo Montego, baby why don't we go
Ooh I wanna take you down to Kokomo,
we'll get there fast
and then we'll take it slow
That's where we wanna go,
way down in Kokomo.

Szédülten szerelmes mézeshetek, csak egy kis pénzünk legyen, vagy ne legyen. 

A deja vu ellentéte

Olyan helyzet, amibe soha nem hittem, hogy belekerülök, és most, hogy mégis, most nem értem, mit keresek it.
Amikor facebookon (már itt kezdődik) likeolja a profilképemet egy kínai buddhista szerzetes.
Ami a névjegykártyáimmal történt. Az akcentusok, az ellentmondások, a félreértések, az önismétlések, a hanyagságok, az ostobaságok, a pazarlás, az érdektelenség... Én 100 kártyát akartam rendelni, van most 1500 és egyik se teljesen jó. De mindegyik jól néz ki, csak nem ezt rendeltem. Meg véletlenül hozzámdobtak 20 dolárt. Azért így két hónap után feladom. Ők győztek. De nem a cég, a cég jól beszopta, hanem az ostobaság. Mondom is, vistaprint.com, gyönyörű minőség, farkasordító baromkodás.
Amikor autósüldözöm a leendő modelljeimet.
Amikor a brit nő barátkozni akar és bókolni próbál, dehét csak nem izlik neki a cukormentes szülinapi torta, és így sikerül: "The cake was... good. It was, ... good. I.... liked it."

Najó. Alvás. Újraindítás.

Be

"Be good story." "Be a good toiletbrush". "Be a good fag."
Agyfaszt kapok ettől. Aki egy jó mese szeretne lenni. SSssstenem.

A lábam, amihez nem vagyok lojális, amit lekívánok a testemről, amit megtagadok és a lelkifurdalás, a rémálmok. A testem a hű kutyám, és ha szenved, vele szenvedek.

De... én én vagyok, és ha nincs kutyám, hát legfelljebb el tudok menni szabadságra. Nem vagyok én visszavert fény, megzavart levegő, sugárzott hő, és legkevésbé nem vagyok egy mese. Se vécékefe. Se takony. Bázzeg. A sok barom.